A férfiak és a nők jogairól szóló vita számos nyugati országban teljes fantazmafóriává vált – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub Szocsiban megtartott plenáris ülésén.
        

    “Az új megközelítések fanatikusai odáig mennek, hogy magukat a fogalmakat is el akarják törölni. Akik vállalják a kockázatot, hogy kimondják, hogy a férfiak és a nők még mindig léteznek, és hogy ez biológiai tény, azokat szinte kiközösítik” – mondta Putyin.
     Kifogásolta az apa és az anya, valamint az anyatej szó behelyettesítését, valamint azt, hogy gyermekekre – a szülők mellőzésével – gyakorlatilag ráerőltetik a koncepciót, hogy a nemváltoztatás egyszerű választás kérdése. Megjegyezte, ez szerinte “az emberiesség elleni bűncselekmény határán van”.

(MTI)