Meghaladta az 50 milliót a koronavírus ellen beadott első és második oltási dózisok együttes száma Nagy-Britanniában – közölte Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a Twitteren hétfő délután közzétett videónyilatkozatában.

    A bejelentés várható volt, mivel a brit egészségügyi minisztérium már előző nap közölte, hogy addig több mint 49,8 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában a koronavírus elleni oltásból, és a brit oltási program jelenlegi üteme alapján naponta átlagosan több mint félmillióan részesülnek az első vagy a második oltási dózisból.
    Hancock a 50 milliós dózisszám elérését bejelentő hétfői nyilatkozatában utalást tett arra, hogy az oltási program előrehaladása és a járványügyi mutatók folyamatos javulása a korlátozások jelentős enyhítéséhez vezethet. Úgy fogalmazott: az oltási kampánynak köszönhetően tartható lesz a nyitási menetrend, és “tudom, hogy mindnyájunknak nagyszerű brit nyarunk lesz”.

London, 2021. május 3.

Forrás: mti.hu