A londoni kormány hétfőn azonnali hatállyal felfüggesztette a Belavia fehérorosz légitársaság nagy-britanniai működési engedélyét, és intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét.

    Az ügy előzményeként vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát.
    Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est.
    A Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek.
    Grant Shapps brit közlekedési miniszter hétfőn a Twitteren bejelentette, hogy felfüggesztette a Belavia nagy-britanniai működési engedélyét – gyakorlatilag kitiltva a céget a brit légtérből -, és utasította a polgári repülésügyi hatóságot (CAA) annak elrendelésére, hogy az utasok biztonsága érdekében a brit légitársaságok kerüljék el a fehérorosz légteret.
    A Belavia heti három járatpárt üzemeltetett Minszk és a londoni Gatwick repülőtér között.
    Dominic Raab brit külügyminiszter nem sokkal később, a londoni alsóházban tartott hétfő esti tájékoztatóján elmondta: a nagy-britanniai működési engedély felfüggesztése formálisan a Belavia légitársaságra vonatkozik, mert ez a cég üzemeltet rendszeres járatokat Fehéroroszország és Nagy-Britannia között.
    Raab hangsúlyozta ugyanakkor: a brit kormány utasította a CAA-t a két ország közötti repülésekre bármely más légitársaság által kért eseti engedélyek visszautasítására is.
    Parlamenti felszólalásában a külügyminiszter a polgári repülés és a nemzetközi jog ellen elkövetett megdöbbentő támadásnak nevezte a történteket.
    Raab közölte: a brit kormány kezdeményezte a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Tanácsának sürgős összehívását az incidens alapos és szigorú kivizsgálása végett.
    A minszki rezsimnek teljes körű magyarázatot kell adnia a nemzetközi jog e súlyos megsértésére, és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kormányát felelősségre kell vonni ezen meggondolatlan, veszélyes magatartásáért – mondta.
    Hozzátette: London már dolgozik nemzetközi partnereivel azoknak a diplomáciai lépéseknek a felkutatásán, amelyeket az ICAO, az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) tehet az ügyben.
    Dominic Raab kijelentette: London mindemellett – szövetségeseivel egyeztetve – aktívan mérlegeli szankciók elrendelését azok ellen, akik felelősek ezért az elképesztő cselekedetért.
    Hétfőn bekérették a brit külügyminisztériumba Fehéroroszország londoni nagykövetét, akivel tudatták, hogy a brit kormány elítéli az ilyen jellegű cselekményeket, és követeli Raman Prataszevics szabadon engedését.

London, 2021. május 24.

Forrás: mti.hu