Izraelben vasárnap – két héttel a parlamenti választások előtt – jelentősen enyhíteni kezdik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, az ország világelső átoltottsága ugyanis az óvintézkedések betartása mellett lehetővé teszi az oktatás és a vendéglátás újraindítását – jelentette a helyi sajtó pénteken.

    Több mint 81 ezer tanuló és több mint nyolcezer pedagógus került karanténba az iskolarendszer eddig megnyitott osztályaiban, és ez a szám a várhatóan tovább emelkedik majd, mert a kevésbé fertőzött településeken vasárnaptól visszatérhetnek a padokba a 12-16 évesek is – írta a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
    Az idősek magas fokú átoltottsága nyomán egyre csökken az új koronavírus-fertőzöttek életkora, jelenleg a nyilvántartott vírushordozók 43 százaléka tanuló, négy százaléka pedig pedagógus.
    A koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó kabinet pénteken hagyja jóvá az eddig távoktatással működő felsőoktatás, valamint az tanítás utáni foglalkozások, a szakkörök fokozatos újraindítását, és meghatározzák az ezekre vonatkozó járványügyi korlátozásokat.
    Izraelben megkezdték a mintegy 300 ezer, koronavírus-fertőzésből három hónapnál régebben felgyógyult ember beoltását, ezen a héten már meg is jelentek közülük 28 ezren az oltópontokon. A szakemberek javaslatára egy dózis vakcinát kapnak immunitásuk növelése és fenntartása érdekében, valamint az újabb vírusváltozatokkal szembeni védettségük fokozására.
    Az egészségügyi minisztérium szakértői elsősorban a külföldről jövő, veszélyesebb, s az eddigi oltásokkal szemben ellenálló vírusváltozatoktól tartanak, és ezért minél jobban csökkentenék a reptéri forgalmat. Egyelőre azonban nem világos, hogy mikor és miként fogják megnyitni a tel-avivi Ben Gurion repülőteret, és pontosan miféle korlátozások vonatkoznak majd az országba belépőkre.
    Elkezdték elektromos nyomkövető karkötők alkalmazását az otthoni karantént választóknál, és az ezt nem vállalók karanténszállodákban elhelyezését, de nincs sem elegendő követőeszköz, sem szállodai hely a külföldön rekedt sok tízezer, a választásokra hazatérni készülő izraeli fogadásához.
    Albert Bourla, a Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalat vezérigazgatója, számos ismert izraeli tudós, orvos és kutató kérésére lemondta március 8-ára, a parlamenti választások előtt két héttel tervezett izraeli látogatását.
    Az izraeliek arra figyelmeztették Bourlát, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök felhasználhatja megjelenését pártja, a Likud választási kampányában, és ezért tavasz végére halasztotta útját – közölte a Háárec című újság.
    Tavaly novemberben Netanjahu rendkívüli gyorsasággal megállapodást írt alá a Pfizerrel tízmillió dózis oltóanyagról, miután kiderült, hogy ez a cég megelőzte a Moderna vállalatot vakcinájuk gyors létrehozásával és engedélyeztetésével, noha Jeruzsálem korábban a Modernával kötött előzetes megállapodást.
    Benjámin Netanjahu a március 23-i választási kampányában elsősorban a sikeres izraeli oltókampányra támaszkodik, s azt hangoztatja, hogy többtucat alkalommal beszélt a görög-zsidó származású Bourlával, s csakis különleges személyes képességeinek és kapcsolatainak köszönhető a Pfizerrel kötött szerződés.
    Ezekben a hetekben érkezett meg Izraelbe a Pfizertől az ötmillió ember immunizálásához elegendő oltóanyag utolsó, másfél millió dózisa, de a már aláírt szerződések szerint később újabb, hárommillió ember számára elegendő mennyiség várható még a Modernától.
    Csütörtökön 38 975 embert oltottak be először és 76 018-at másodszor – három hét elteltével – a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 4 901 143-an (az ország lakosságának 52,7 százaléka) kapták meg az első és 3 654 797-en a második dózis vakcinát is.
    Az elvégzett 92 177 tesztből 3628 vírushordozót azonosítottak, ami 4 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 795 454-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. Jelenleg 41 047 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1097 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 690-en súlyos állapotban vannak, és 225 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2vírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 5832-en haltak meg Izraelben.

Jeruzsálem, 2021. március 5.

Forrás: mti.hu