Január 3., vasárnap – Az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap közleményben tudatta, hogy országos szolidaritási akciót indít a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására.

    Az Ökumenikus Segélyszervezet arra kéri adományozóit, hogy legalább egy, a 1353-as adományvonalra indított hívással fejezzék ki szolidaritásukat a károsultakkal. Az adományvonalra indított minden hívás és SMS 250 forintos felajánlást jelent, aki pedig nagyobb összeggel kíván csatlakozni az adománygyűjtéshez, az megteheti online, bankkártyás adományozással is a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben “Horvátország” megjelöléssel.
    A gyűjtést január végéig hirdeti meg a segélyszervezet, a beérkező adományokat a földrengés következtében megrongálódott közösségi épületek rekonstrukciójának támogatására fordítja.
    A horvátországi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van; 3500 ház megsérült a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi, 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak, az elmúlt napokban több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat. Több magyar segélyszervezet is adománygyűjtést indított a károsultaknak.

Forrás: mti.hu