Újabb háromezermilliárd forintnyi közútfejlesztés alapjait teszi le a kormány a kiemelt társadalmi igényeken alapuló fejlesztések előkészítésével – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Győr-Moson-Sopron megyei Veszprémvarsányban, ahol körforgalommá építik át a 82-es és 832-es utak balesetveszélyes kereszteződését.

    Mosóczi László hozzátette, hogy a tervezett beruházások révén mintegy 1200 kilométeren újulnak meg vagy épülnek utak.
    Emlékeztetett, hogy a kormány tavaly év végén döntött arról, hogy 82 milliárd forintot biztosít 2021 és 2026 között a kiemelt társadalmi igényeken alapuló fejlesztések előkészítésére, amelyből idén mintegy 26 milliárd forint értékben valósultak meg tervezési és engedélyeztetési munkák.
    Elmondta azt is, hogy a tömeges hálózatbővítések mellett a forgalom biztonságát és a települési életminőséget kisebb léptékű, helyi beavatkozásokkal is javítják, ezek közé tartozik a 82-es és 832-es utak kereszteződésének átépítése.

(MTI)