Tizenegy éves csúcson van a lakásépítés Magyarországon, országos szinten pedig az átadott lakások száma utoljára 2009-ben volt magasabb a 2020. évinél – hívják fel a figyelmet elemzők a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölt adatait kommentálva.

    Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője kiemelte, a lakásépítések száma 2020-ban a vírushelyzet ellenére is dinamikusan növekedett. Ennek magyarázata egyrészt a vírushelyzet előtt jelentősen javuló jövedelmi helyzet, illetve, hogy ez a társadalom egy részénél a járványhelyzet ellenére sem változott, másrészt pedig a kormányzati kedvezmények, beleértve az új lakások kedvezményes áfáját is, amely még érvényes volt 2018. novembere előtt engedéllyel rendelkező építkezésekre.
    Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kiemelte, tavaly 33,5 százalékkal több, 28 208 lakás épült, ami tizenegy éves csúcs.
    Földi Tibor, a Cordia igazgatóságának elnöke szerint az idén újra meglódulhat az új lakások iránti kereslet, tavaly a megyei jogú városokban 55, a többi városban 31, a községekben 45 százalékkal több lakás épült, országos szinten pedig az átadott lakások száma utoljára 2009-ben volt magasabb a 2020. évinél.

Budapest, 2021. február 24.

Forrás: mti.hu