Együttműködéssel lehet csak megtisztítani az országot az illegálisan lerakott hulladéktól, ebben nagy segítséget jelent a Hulladékradar-alkalmazás, amelyen keresztül a szennyezett területek bejelenthetők – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a XXII. kerületben.

    Schanda Tamás kiemelte, hogy az alkalmazás letöltése ingyenes és a használata is egyszerű. Több mint 11 ezren regisztráltak eddig, és már ennyi ember is rengeteg illegális hulladéklerakót segített feltérképezni.
    Csak az eddigi bejelentések több mint 650 roncsautóról, mintegy 1300 gumiabroncs-halomról, több mint 4000 nagy és több mint 1600 még nagyobb, 5 köbméternél is kiterjedtebb, vegyes összetételű szeméthegyről érkeztek az ország különböző pontjairól – tette hozzá.
    Az államtitkár arról is beszélt, hogy nem elég listázni az illegálisan kirakott szeméthalmokat, el is kell szállítani onnan a hulladékot, ebben pedig hatalmas munkát végeznek a közreműködő partnerek, például a MÁV, a Magyar Közút, az erdészeti társaságok és a nemzeti parkok, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság is.

Budapest, 2021. január 28., csütörtök

Forrás: mti.hu