Megérkezett Magyarországra az első tram-train, a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos prototípusa szombat hajnalban – közölte honlapján a MÁV.

    A szerelvényt december 30-án indították útjára Spanyolországból Szentesre, a járműbiztosítási telephelyre. A következő napokban a Stadler mérnökei helyezik üzembe a járművet, majd a hatósági szemle, a futópróbák és a típustesztek következnek.
    A Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos a közlemény szerint úgy fogalmazott, hogy a két települést néhány éven belül ikervárossá teszi a vasút-villamos. Lázár János abban bízik, hogy a beruházás kedvezően hat a gazdaságra, a munkaerő- és az ingatlanpiacra, közelebb hozza egymáshoz a szolgáltatásokat, a munkahelyeket, az oktatási-kulturális-közigazgatási lehetőségeket.
    A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az agglomerációs fejlesztések mintájának tekinti az új vasút-villamost. Homolya Róbert szerint az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése minden nagyvárosnak érdeke, és ha az autósok is megbízható alternatívának fogják tekinteni, akkor kevesebb lesz a torlódás az utakon, és a levegő minősége is javul.
    A MÁV-Start 2017 májusában szerződött a járművek beszerzésére a Stadler Rail Valenciával. A 37 méter hosszú, 71 tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán óránként 50 kilométeres, a két város közötti vonalon dízel meghajtással 100 kilométeres sebességgel haladhat. Egy szerelvényen 216 férőhely, köztük 4 mozgássérült hely van, és kerékpárral is lehet rajtuk utazni.
    A beruházáshoz kapcsolódva Hódmezővásárhelyen csaknem 4 kilométeres villamospálya, 6 megálló, valamint 94 autó befogadására alkalmas P+R parkoló is épült, amelyhez 900 kerékpártárolót alakítottak ki.

Budapest, 2021. január 9., szombat

Forrás: mti.hu