Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forint volt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél, mindkettő 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

    A 3,7 százalékos márciusi inflációval számolva a reálkereset 4,8 százalékkal volt magasabb a tavaly márciusinál.
    A munkáltatók teljes körét tekintve 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset, 423 700 forintra.
     A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,0 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremelései miatt, ezt jelentősen meghaladóan, 11,0 százalékkal nőttek.
    A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 397 900 forintra becsülhető, ez 8,5 százalékkal volt magasabb, mint tavaly márciusban – közölte a KSH.
    A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó medián átlagkeresete  a munkáltatók teljes körét tekintve 335 400 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,5 százalékkal nőtt tavaly márciushoz mérve.

Budapest, 2021. május 28.

Forrás: mti.hu