Jelentősen, 280 százalékkal, 3,9 milliárd forintról 15,1 milliárd forintra ugrott az Erste Bank adózás utáni nyeresége az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest – ismertette Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet első negyedéves eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján szerdán.

    A profit jelentős emelkedése részben a működési bevételek 9 milliárd forintos, 24,1 százalékos növekedésének eredménye, valamint egyszeri bevételek, például egymilliárd forintos extra díjbevétel is hozzájárult – mondta. A költségek a bevételektől jóval elmaradó mértékben, 6,3 százalékkal emelkedtek, így a pénzintézet működési eredménye 44 százalékkal 25,3 milliárd forintra nőtt. A járvány hatásai bár még látszanak, a pontos költségei majd a moratóriumot követően lesznek ismertek – közölte.
    Harmati László lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettes jelezte: a hitelezésben masszív fellendülésre számítanak a második fél évben.

Budapest, 2021. május 5.

Forrás: mti.hu