A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.

    Szijjártó Péter azt írta, köszönetet mondott a nagykövetnek azért, hogy Magyarországnak lehetősége nyílt 2 millió favipiravir hatóanyagú tabletta vásárlására Japánból, amely segíti a koronavírusos betegek gyógyulását.
    “Magyarország a nyitott és szabad világkereskedelemben érdekelt, ezért támogatjuk az EU-Japán beruházásvédelmi megállapodás megkötését, egyúttal irigykedve figyeljük a délkelet-ázsiai térségben Kína, Japán és Korea részvételével létrehozott szabadkereskedelmi megállapodást, melynek nyomán a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége jött létre” – emelte ki a külügyminiszter.
    Szijjártó Péter fontos fejleménynek nevezte, hogy a magyar sertéshús-termékek a korábbi, afrikai sertéspestis miatti tiltás után visszatérhetnek a japán piacra.
    Közölte azt is, Japán továbbra is készül az olimpiára, amit “mi magyarok is izgalommal várunk”, és immáron öt japán várossal született megállapodás arról, hogy helyszínt biztosítanak a magyar sportolók felkészüléséhez.

Budapest, 2021. január 7., csütörtök

Forrás: mti.hu