Budapest, 2020. december 23., szerda (MTI) – Megemelt támogatás, nagyobb kutatói szabadság, közkinccsé váló eredmények jellemzik a 2021-ben induló alapkutatási projektek finanszírozására kiírt OTKA pályázatot. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) honlapján közzétett felhívás a megszokott pályázati kategóriákban összesen 12,9 milliárd forint keretösszegű forráshoz juttatja a kutatói kezdeményezésű projekteket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

    Bódis József, a tárca felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a közleményben kiemelte: az elmúlt évtizedben megkétszereződtek a kutatás-fejlesztési források, tavaly minden korábbi értéket meghaladva több mint 700 milliárd forint hasznosult e területen. A kutatók létszáma egyetlen esztendő alatt mintegy 2500 fővel növekedett. Magyarország tudományos teljesítményéhez a továbbiakban is jelentősen hozzájárul a kiszámítható kutatásfinanszírozás, az egyéni és az intézményi kutatási kiválóság támogatása.
    Közölték: összesen 12,9 milliárd forint áll rendelkezésre olyan, 2021-ben induló kutatói kezdeményezésű alapkutatási projektek támogatásához, amelyektől kimagasló tudományos eredmények elérése, új módszerek és eljárások kidolgozása, a természeti és társadalmi jelenségek mélyebb megismerése várható. A támogatások elősegítik a tudomány fejlődését, a magyar kutatók és kutatási intézmények nemzetközi elismertségének, versenyképességének fokozását. A 2019 decemberében meghirdetett előző OTKA felhívásra közel 1400 pályázat érkezett, közülük 2020 végéig 340 nyertes projekt indulhatott el összesen 11,5 milliárd forint támogatással.
    A tájékoztatás szerint az egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló új OTKA alapkutatási pályázat 5 alprogramja az előző évek pályázati kategóriáit követi. A kutatói életpálya elején állók számára kétféle lehetőség érhető el: az öt évnél nem régebben tudományos fokozatot szerzett fiatalokat pályafutásuk korai szakaszában a Posztdoktori kiválósági program támogatja, míg a Fiatal kutatói kiválósági program már a saját, önálló kutatási téma elindításához és az önálló kutatócsoport létrehozásához ad segítséget. A tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok a több mint 30 éves múltra visszatekintő Kutatói témapályázat mintájára indított alprogramban igényelhetnek támogatást. Két további alprogram keretében a magyar-osztrák és magyar-szlovén kutatói együttműködésben megvalósított projektek támogatására is mód nyílik – ismertetik.
    Az elmúlt évek gyakorlatához képest a most meghirdetett felhívásban rugalmasabb a támogatások felhasználása és a költségelszámolás, tovább csökkennek az adminisztratív terhek a közlemény szerint. Az újítások elsődleges célja, hogy a kedvezményezettek még hatékonyabban használhassák fel erőforrásaikat a projektek megvalósítása során. A kiírás hangsúlyt helyez a publikációs teljesítményre annak érdekében, hogy az eredmények a nemzetközi tudományos közösség és a széles nyilvánosság számára is láthatóvá váljanak. Egyre szervesebben épülnek a rendszerbe a nyílt hozzáférés (Open Access) követelményei: a nyertes kutatók feladata, hogy a pályázati támogatással létrejött tudományos közleményeket térítésmentesen olvashatóvá tegyék, ennek költségeit az eddigieknél jóval kedvezőbben számolhatják el – közölte az ITM.

Forrás: mti.hu