Budapest, 2020. december 23., szerda (MTI) – Az elmúlt évben nőtt a távhőtermelők által felhasznált biomassza és a geotermikus energia aránya, ugyanakkor jelentős mértékben csökkent a szén mennyisége – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán az MTI-vel.

    A hazai távhőrendszer adatait a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szamai Szövetsége (MaTáSzSz) együttműködésében hatodik alkalommal összeállított kiadvány ismerteti – írják a közleményben.
    Kiemelték, hogy Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2019-ben megközelítette a százat.
    Felhívják a figyelmet arra, hogy  a lakossági díjfizetők száma továbbra is egyenletesen emelkedik, ugyanakkor a hőértékesítés csökkent tavaly 2018-hoz képest, ami a fűtési szezon magasabb átlaghőmérsékletére vezethető vissza.
    A távhőnek kiemelt szerepe van a megújuló energiák térnyerésében, mert a távhőrendszerek szinte bármilyen energiahordozót be tudnak fogadni – írják a közleményben.
    A kiadvány a kapcsolódó táblázatokkal együtt elérhető a MEKH és a MaTáSzSz honlapján – tájékoztatott az energiahivatal.

Forrás: mti.hu