A projektek hatékony megvalósítása központi kérdéssé vált az egész világon, a rendelkezésre álló források nem végtelenek, ezért felhasználásuk során kitüntetett szerepe van az eredményességnek – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az Év projektmenedzsere díj 2021 díjátadóján Budapesten.

    Rákossy Balázs hozzátette: a projektmenedzsment területén összetettek a feladatok, ezen a területen is azokra a szakemberekre van szükség, akik szakmai tudásukra alapozva jó kereteket adnak a projektek megoldásához és összességében hatékonyabbá teszik a szervezetek működését. A mostani időszakban, amikor a járvány és a világválság következményeivel kell szembenézni, a kormánynak és a gazdasági élet szereplőinek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a projektek minél hatékonyabb megvalósítására – mutatott rá.

(MTI)