A Nagyvállalati beruházási támogatási program igazi sikertörténet, a kormány az idén 25 milliárd forintot fordít a program folytatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Gyermelyen, a tésztagyár új malmának alapkőletételén.

    A miniszter kiemelte: az elmúlt hat évben Magyarországon 179, elsősorban magyar termelői beruházás jutott támogatáshoz a program forrásaiból. Eddig 160 milliárd forintot fordítottak erre a célra, 380 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását segítve.
    Varga Mihály elmondta, hogy a Gyermelyi Zrt. 5,5 milliárd forint értékben új malmot épít, amelyhez a kormány a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 1,7 milliárd forint segítséget nyújtott. Emellett elkészült a vállalat 1,6 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása 500 millió forint kormányzati támogatással – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Gyermely, 2021. április 23.

Forrás: mti.hu