A Metrans 15,7 milliárd forintból létesít új vasúti-közúti logisztikai konténerterminált Zalaegerszegen, amelyhez a magyar kormány 3,9 milliárd forintos támogatást biztosít – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Metrans Európa vezető logisztikai és szállítmányozási vállalatcsoportjának, a Hamburger Hafen und Logistik AG-nak (HHLA) a tagja.
    Ismertette: Zalaegerszegen már most is komoly átmenő vasúti forgalom van, csak a Metransnak naponta 12-14 vonatja halad el a város mellett. Annak érdekében, hogy Zalaegerszeg legyen az adriai-tengeri kikötők felől a belépési pont Magyarországra Szlovákia, Csehország és Lengyelország irányába, a Metrans úgy döntött, hogy egy logisztikai bázist, egy konténer terminált épít ott. A Koper, Fiume és Trieszt kikötőiből érkező, illetve az oda tartó vonatok rendezésének helyszíne lesz a zalaegerszegi bázis.
    A beruházás közvetetten 120, közvetve pedig 500 új munkahelyet teremt – tette hozzá.

Budapest, 2021. február 19.

Forrás: mti.hu