Az Európai Unió (EU) tagországai tíz pártja, köztük a Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) vezetői pénteken fővárosaikban egy időben Európa jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot – közölte Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke Varsóban.

    A dokumentumot azért fogalmazták meg, mert megkezdődött az Európa jövőjéről szóló konferencia – mondta Kaczynski, hozzátéve, hogy “ennek céljai és struktúrái nem világosak”.
    “Feltételezhető, hogy olyan folyamatok elmélyítéséről van szó, amelyek nem az EU fejlesztését szolgálják, hanem mély, tartós válságot idéznek elő, olyan jelenségeket, amelyeknek semmi közük az alapító atyák elgondolásához és a közösség első éveinek gyakorlatához, egy szuperállamhoz, centralizációhoz, kulturális forradalomhoz vezetnek, melynek célja az eddigi társadalmi struktúrák lerombolása” – mondta Kaczynski.  
    A közös nyilatkozatban rögzített kezdeményezés támogatást jelent mindazoknak, akik meg akarják őrizni az európai hagyományt, az európai nemzeteket, ezek sokszínűségét, és folytatni akarják az eddigi együttműködést, megőrizni a szabad mozgást, de az egyéni szabadságokat és jogokat, a demokrácia jogát is – indokolta meg a közös fellépést a PiS elnöke.

Varsó, 2021. július 2., (MTI)