A kereszténység Magyarországon, Közép-Európában fontos és annak kellene lennie egész Európában is, ez számunkra evidencia – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Celldömölkön.

    Soltész Miklós az egykori bencés rendház félmilliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósult felújítása alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, hogy amikor több mint 250 évvel ezelőtt megtelepültek ott a bencések, csak egyetlen “ideológia” volt, amely akkor is már 1700 éve létezett.
    Úgy fogalmazott: “életünknek minden napját, hetét, hónapját és évét átszövik ma is azok a keresztény tanítások, üzenetek, a kereszténység által épített emlékek, amelyek ezer év óta egész államiságunkat, kereszténységünket jelölik”.

Celldömölk, 2021. augusztus 17., (MTI)