Senki “ne dőljön be” az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek, mert azok biztosan hamisak – figyelmeztetett a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online tájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kiemelt főreferense.

    Csákó Ibolya elmondta: bűnözők próbálnak hamis vakcinákat eladni, nemzetközi közösségi oldalak felületén már megjelentek olyan álprofilt létrehozó felhasználók, akik a gyanútlan vásárlóknak kínálnak eladásra hamis oltóanyagot, illetve annak szállítására és mélyhűtésére használt berendezéseket.
    Hangsúlyozta: a vakcinák nem érhetők el kereskedelmi forgalomban, azokhoz kizárólag a kormány által kijelölt oltóközpontokban, ütemezetten és ingyenesen lehet hozzájutni. Védőoltásként hirdetett vakcinákat semmilyen körülmények között nem szabad megrendelni az internetről, ahol biztosan  hamisított, nem bevizsgált, a kereskedelmi forgalomban nem elérhető, nem engedélyezett terméket árusítanak.
    Magyarországon a rendőrség folyamatosan figyeli az internetes hirdetőfelületeket és jelenleg nincs információjuk arról, hogy az országban megjelentek volna a hamis vakcinák – tette hozzá.

Budapest, 2021. január 13., szerda

Forrás: mti.hu