“Tudunk változtatni bizonyos mértékig az oltási stratégiánkon”. Ennek az a célja, hogy minél több embernek adjuk be a védőoltásnak legalább az első adagját minél rövidebb időn belül, hogy minél többen legyenek védettek, ha nem is teljes mértékben, de jelentős százalékban – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

    “Azt látjuk, hogy az oltóanyagok szinte mindegyikénél már az első oltást követően mérnek 50-75 százalékos védettséget” – mondta Müller Cecília. Hozzátette: ez azért nagyon fontos, mert ez a szint elegendő ahhoz, hogy a betegség lefolyása ne legyen súlyos, ne járjon szövődményekkel, s főleg ne halálozással.
    Közölte: fontolgatják az AstraZeneca-oltóanyag esetében a második dózis beadási protokolljának és életkori korlátozásainak módosítását.
    “Az AstraZeneca esetében megjelentek olyan közlemények, amelyek szakmai alapon is arra motiválja a döntéshozókat, az egészségügyi szakmát, hogy módosítsunk az alkalmazáson, úgyhogy fogunk is a jövőben” – fogalmazott.

Budapest, 2021. február 26.

Forrás: mti.hu