Tavalyhoz hasonlóan idén tavasszal is csak az írásbeli érettségi vizsgák megtartását javasolta Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke kedden.

    A volt oktatási miniszter az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azzal indokolt: a csaknem százezer érettségiző három féléven keresztül nagyrészt nem hagyományos oktatásban részesült, az online oktatás hatásfoka pedig nem éri el a személyes találkozáson alapulónak a hatásfokát.
    Ezért a májusban kezdődő érettségit nem lehet a megszokott módon megtartani, mert az elmúlt másfél év miatt a felkészítés és a felkészülés nem lehetett normális, teljes értékű – érvelt.
    Hiller István azt mondta, ma Magyarországon a diákok 20-25 százaléka nem tudja az online oktatást igénybe venni, mert családjuk szegény és nincs internet-hozzáférésük.
    Érvként elmondta azt is, éles körülmények között lehetett tapasztalatot szerezni arról, hogy a tudásátadás “bensőséges, emberi, intim” folyamat, a tanár és a diák személyes jelenléte hatékonyabb, mint az online kapcsolat.
    Az ellenzéki politikus azt kérte a kormánytól, ne tartsa az érettségizőket bizonytalanságban, már most, a második félév kezdetén hozza meg a döntést. Megjegyezte: tavaly a kormány szinte az utolsó pillanatban mondta el, hogyan bonyolítja le a vizsgákat.
    Hiller István szerint az ellenzéki politika feladata a kormány ellenőrzése mellett a kormányzóképesség bizonyítása is; hogy képes megalapozott szakmai javaslatokat tenni. Ez a javaslat ezt a célt is szolgálja – közölte.

Budapest, 2021. február 2.

Forrás: mti