Az idén több mint ezer kilométeren kezdődhetnek útfelújítási munkák, ez a tavalyinak a kétszerese – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Győrújbaráton (Győr-Moson-Sopron megye), ahol átadták a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő utat, amelynek több mint hét kilométerét korszerűsítették.

    Mosóczi László kiemelte, 2021-ben a vidéki életminőség javítása, a kistelepülések jobb megközelíthetősége a fő cél, így elsősorban a mellékutakon emelik a szolgáltatási színvonalat, döntő részben a hazai költségvetési forrásokra támaszkodva.
    Elmondta, hogy tavaly decemberben írta alá az ITM a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel a kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási program végrehajtásának támogatási szerződését, amelyben idén és jövőre több mint 157 milliárd forintot biztosítanak közel 590 kilométernyi útszakasz rendbetételére.

Győrújbarát, 2021. május 27.

Forrás: mti.hu