Egyiptom  Magyarország legfontosabb gazdasági és politikai partnere az arab régióban – mondta Áder János államfő, miután a Sándor-palotában fogadta az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökét.

    A köztársasági elnök Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a tárgyalt témák közül a vízügyi kérdéseket emelte ki, mert – mint fogalmazott – Egyiptom számára a víz túlzás nélkül élet-halál kérdése.
    Magyarország rendelkezik a szükséges megoldásokkal, Egyiptomnak pedig szándékában áll használni azokat, már csak a szakembereken múlik a megállapodás – tette hozzá.
     Abdel-Fattáh esz-Szíszi kijelentette: országa a vízszegénység küszöbének határán van, vagyis lassan mindössze fejenként 500 köbméter víz áll majd rendelkezésre évente.
    Az elnök köszönetet mondott Magyarországnak Egyiptom támogatásáért.

(MTI)