Az LMP diplomás bérminimum bevezetését javasolta a közszférában dolgozók számára.

    Ungár Péter, az ellenzéki párt országos elnökségének titkára vasárnapi online sajtótájékoztatóján közölte: a koronavírus-járvány idején a közszférában – az egészségügyben, a szociális és egyéb szektorokban – dolgozók nagyon jelentős munkát végeznek “úgy, hogy nagyon rosszul keresnek”.
    A kormány csupán 4 százalékkal növeli a minimálbért 3-3,5 százalékos infláció mellett, azaz “valódi minimálbér-növekedés nem volt” – mondta, hozzátéve, hogy a közszférában dolgozók közül sokaknak a minimálbér határozza meg a fizetését.
    Ungár Péter kiemelte, hogy a közszférában dolgozók nagy része a garantált bérminimumot keresi, “ami jelenleg 180 ezer forint alatt marad”.
    Egyúttal cinikusnak nevezte, hogy a kormány az önkormányzatoktól pénzt vesz el, és nem a minimálbér-növekedés fedezetét adja meg.
    “A kormány számára a közszférában dolgozók nem fontosak, koloncot jelentenek” – hangoztatta.
    Az LMP diplomás bérminimumra vonatkozó javaslata szerint a felsőfokú végzettséggel a közszférában dolgozók a garantált bérminimumnál többet kapnának – ismertette.
    Úgy fogalmazott: amíg nem becsüljük meg azokat az embereket, akik az állami szolgáltatásokban dolgoznak, addig azok munkája nem lesz jó színvonalú.

Budapest, 2021. február 7.

Forrás: mti.hu