A Nemzetközi Visegrádi Alap évi költségvetésének 10 millió euróra történő emeléséről állapodtak meg a visegrádi csoport (V4) kormányfői – közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán Krakkóban, az országcsoport jubileumi csúcstalálkozója során tartott közös sajtóértekezleten.

    A Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének a részvételével tartott sajtókonferencián Morawiecki megállapította: a V4 az utóbbi öt évben sokkal erősebb, mint korábban.
    A konferencia elején a V4-csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfői közös évfordulós nyilatkozatot, valamint a közös digitális projektekről szóló nyilatkozakat írták alá.
    A visegrádi együttműködés harmincéves fennállásáról megemlékező évfordulós nyilatkozatban a miniszterelnökök többek között rögzítették: a térségbeli társadalmak és intézmények közötti kapcsolatok megerősítését célzó alap évi költségvetésének 10 millió euróra történő emelésével elsősorban a fiatalok mobilitását, valamint a V4-együttműködésnek az újabb nemzedékek körében való népszerűsítését célzó projekteket akarják támogatni. Az alap jelenlegi költségvetése mintegy 8 millió eurót tesz ki.

Krakkó/Varsó, 2021. február 17.

Forrás: mti.hu