A magyar kormány nem fogadja el a globális minimumadó bevezetését, miután az Magyarországon adóemeléshez vezetne – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek kedden Párizsban, miután találkozott Mathias Cormannal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megválasztott főtitkárával.

     A tárcavezető szerint az elmúlt évtizedben bebizonyosodott, hogy az adóemelések útja zsákutca, az adócsökkentések jelentik a legjobb ösztönzőt a munkahelyek létrehozására, és a gazdaság növekedéshez.
    “Senkinek nincsen joga kívülről beavatkozni a magyar adópolitikába” – mondta Szijjártó, jelezve: Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy az adókulcsok megállapítása nemzeti hatáskörben maradjon.
    A miniszter ugyanakkor abban egyetértett, hogy a nagy technológiai cégek adózási kérdésére megoldást kell találni, és az értékteremtés helyszínén mindenképpen történnie kell adófizetésnek.
    “Ne tegyük azt lehetővé, hogy a nagy technológiai cégek jogtalan versenyelőnyt élvezzenek nemzetközi adószabályozás híján!” – fogalmazott a miniszter, aki szerint a kérdés megnyugtató rendezésében az OECD-nek nagy szerepe lesz.

Párizs, 2021. május 18.

Forrás: mti.hu