A megreformált büntetőjog képes az ország működésének biztosítására és hozzájárul az erős Magyarország kialakulásához – mondta az igazságügyi miniszter Budapesten, egy a magyar büntetőpolitikáról rendezett konferencián.

    Varga Judit az Amire Magyarország büszke lehet – A nemzeti büntetőpolitika sikerei, vívmányai 2010-2021 között című tanácskozás megnyitójában felidézte: a kormány a 2010-es választás után a következetes büntetőpolitika mellett tette le a voksát, szigorú, de tettarányos törvényekkel kívánta helyreállítani a rendet és javítani az állampolgárok biztonságérzetét.
    Hozzátette: a lakosság biztonságérzetét leginkább befolyásoló, köznyugalmat megzavaró bűncselekmények száma 2010 óta 70 százalékkal csökkent, ebben az időszakban az ismertté vált bűncselekmények száma évi 450 ezerről 160 ezerre esett vissza, amivel Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa lett, ami tovább erősíti az igazságszolgáltatás és az államhatalom iránti közbizalmat.
    Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke előadásában a büntetőeljárások gyorsításának fontosságáról beszélt és kijelentette: a magyar büntetőjogi jogalkotás megfelelő eljárási eszközöket adott a bírák kezébe ahhoz, hogy időszerűen, magas szakmai színvonalon ítélkezhessenek.

(MTI)